A Gyomaendrődi Települési Értéktár újabb értékei

korosi halaszle 4A Körösök ölelésében fekvő városunkat a vizek városának is nevezhetjük – most a halgasztronómiához kapcsolódó két újabb értékkel bővült a helyi értékek tára.

Városunkban 1998. augusztus 21-én rendezték meg először a Gyomaendrődi Nemzetközi Halfőző versenyt. Változó helyszíneken, több szervező munkájának köszönhetően azóta is minden esztendőben megrendezésre került. Az évek során a verseny változott, kulturális programokkal egészült ki. A gasztronómiai, turisztikai vonzerőt is jelentő rendezvény fontos szerepet tölt be Gyomaendrőd kulturális életében.

A halfogyasztás és a halételek készítése terén helyi specialitás a Tímár János receptje szerint főzött körösi halászlé. Az ismert és köztiszteletben álló vendéglátó-ipari szakember saját ízesítésű halászleve évtizedek óta népszerű a város lakói és vendégei körében. Emlékét őrzi a Körösi halászlé Tímár János receptje alapján elnevezésű helyi érték is.

Az új értékekről részletesebben itt olvashat.

MEGHÍVÓ – A Knerek Gyoma társadalmában

kner imre kner izidor meghivoDr. Erdész Ádám (MNL Békés megyei Levéltár igazgatója) előadása a Knerek Gyoma társadalmában betöltött szerepéről. Könyvtárunk ápolja a Knerek emlékét, amelynek érdekében évente előadásokat is szervez, hogy a két nagyszerű, meghatározó szellemiségű lokálpatrióta Kner Izidor és fia, Kner Imre munkássága, tevékenysége ne vesszen a feledés homályába,és hogy a fiatalok is megismerjék őket. A Knerek szellemi öröksége Gyoma történetében, a nyomdászatban, az egyetemes kultúrában, a mai napig képviselendő örök érték. Dr. Erdész Ádám a téma legavatottabb ismerője. Kiváló, érdekfeszítő előadásai mindig nagy élményt nyújtanak.

Tisztelettel meghívjuk Önt és ismerőseit „A Knerek Gyoma társadalmában „ című előadásra.

Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár Gyomaendrőd, Fő út 230.
Időpont: 2020. szeptember 3. (csütörtök) 17 óra.

A programon a részvétel díjtalan.

FELHÍVÁS – Internet használói tanfolyam

internet hasznaloi tanfolyamA Határ Győző Városi Könyvtár TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00564 azonosító számú Közösségi kompetenciafejlesztés a Határ Győző Városi Könyvtárban című pályázat keretében INTERNET HASZNÁLÓI tanfolyamot indít a könyvtár. A tanúsítványt nem nyújtó, kompetenciafejlesztő képzésre a könyvtárban lehet jelentkezni, 2020. augusztus 28-ig. A tanfolyam kezdés időpontja szeptember. A számítógépeket alapszinten kezelők jelentkezését várjuk. A tervezett tematika: dokumentumok készítése, képek kezelése, iratok, képek csatolása, mentések. Keresés az interneten, megbízható források, biztonsági beállítások. Felhő alapú tárhelyek kezelése. Illetve a csoport igénye alapján.


Jelentkezni lehet: 2020. augusztus 28-ig a könyvtárban.


Intézmény megnevezése: Határ Győző Városi Könyvtár
Cím: 5500 Gyomaendrőd, Fő út 230.
Telefon: +36 (66) 218-370
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: hgyvk.hu

Meghívó – Odavagyok magáért

nyar vegi estike smKönyvtárunk harmadik alkalommal rendez Nyárvégi estike címmel zenés, nyárbúcsúztató estet. Ebben az évben Udvarhelyi Boglárka énekművész és Kautzky Armand Jászai Mari-díjas színművész gondoskodik a kellemes, derűs hangulatról.

Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár
               Gyomaendrőd, Fő út 230. szám

Időpont: 2020. augusztus 25. (kedd) 17 óra.

A rendezvényen a részvétel díjtalan. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a rendezvényen mindenki saját felelősségére vesz részt.

MEGHÍVÓ – Zenés irodalmi est Kollár-Klemenc Lászlóval

kollarklemencz smSzeretettel várjuk az érdeklődőket Kollár-Klemenc László zenés irodalmi estjére. A program gerincét a szerző két novelláskötete, valamint a szólólemezek és korábbi Kistehén dalok adják, melyek remekül kiegészítik egymást. Összesen 10 dal és 4 próza (felolvasás) kerül bemutatásra. A programon a részvétel ingyenes.

Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár
               Gyomaendrőd, Fő út 230. szám

Időpont: 2020. szeptember 8. (kedd) 17 óra.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a rendezvényen mindenki saját felelősségére vesz részt.

MEGHÍVÓ – Kálloy Molnár Péter zenés irodalmi estje

kalloy molnar peter smKálloy Molnár Péter színész, rendező, dalszerző-énekes, az elmúlt 20 év egyik legeredetibb tehetsége. Koncertje ötvözi az improvizációt, a rock-, az akusztikus-, a jazz és a klasszikus zenét, a stand upot, a pantomimet és a vizuális képi improvizációt. A programon a rézvétel ingyenes.

Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár
               Gyomaendrőd, Fő út 230. szám

Időpont: 2020. szeptember 15. (kedd) 17 óra.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a rendezvényen mindenki saját felelősségére vesz részt.

MEGHÍVÓ – Örökölt sors

orokolt sors smOrvos-Tóth Noémi "Örökölt sors - Családi sebek és a gyógyulás útjai" című előadása a Határ Győző Városi Könyvtárban. A programon a részvétel díjtalan.

Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár
               Gyomaendrőd, Fő út 230. szám

Időpont: 2020. szeptember 22. (kedd) 17 óra.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a rendezvényen mindenki saját felelősségére vesz részt.

Júliusi könyvajánló felnőtteknek (2020)

Tovább

Az év elején járt könyvtárunkban Dragomán György, akinek A pusztítás könyve volt az első regénye. Egy Fábián nevű fiatal mérnököt egy elzárt városba száműznek, ahol meg kell küzdenie a romlás, pusztulás és pusztítás városának nagyhatalmú Kormányzójával. Gárdos Péter Királyi játék című könyve Kempelen Farkas, a polihisztor udvari tanácsos és Dragóner Arnold, a hányattatott sorsú, briliáns sakkozó történetén keresztül egy időben távoli, de hangulatában ismerős világba kalauzol: megismerhetjük egy nagyravágyó uralkodó PR-gépezetét, titkosszolgálatát és a közvélemény befolyásolásának trükkjeit.

Tovább
Tovább
Tovább

Ablonczy Balázs Trianonnal kapcsolatos eladását hallhatták az érdeklődők könyvtárunkban. Az ismeretlen Trianon című könyve az eseményeket új megvilágításba helyezve, a társadalom egyes csoportjainak tapasztalataira fókuszálva mutatja be, hogy milyen volt valójában a békeszerződés. Ismeretterjesztő könyveink között Náray Tamás legújabb könyve mellett megtalálják a hazánk és Románia nevezetességeit bemutató köteteket is.

Tovább
Tovább
Tovább
Bővebben ...

Gyomaendrődi meghívók

gyomaendrod meghivokAz elmúlt évtizedekben számos ünnepség, kiállítás és egyéb program valósult meg városunkban. A rendezvények meghívói nemcsak szép nyomtatványok, hanem fontos kortörténeti dokumentumok is. A bennük szereplő adatok rengeteg információt tartalmaznak: a város intézményeinek, civil szervezetinek történetéhez és a Gyomaendrődhöz kötődő magánszemélyek életútjához adnak értékes információkat. A nyomtatványokat Hornok Ernő ajándékozta könyvtárunknak.

Itt tekintheti meg őket

Gyomaendrődi képeslapok

gyomaendrod kepeslap smÚjabb gyomaendrődi képeslapokkal bővült helytörténeti gyűjteményünk. Hornok Ernő az elmúlt évtizedekben számos képeslapot jelentett meg városunkról, ezekből ajándékozott 1-1 példányt könyvtárunknak.

A képeslapokat itt tekintheti meg.